Magamról

Vajon érdekel e valakit, Hol születtem és mikor, hogy milyen tanuló voltam, milyen iskolákat végeztem, gondolom nem.

Ezért Inkább arról írnék hogyan lett hobbim a hívatásom, hogyan lettem „fertőzött” Canon fotós, miért tölti ki a fotográfia az életemet.

Nagyon szerencsés vagyok, mert az analóg fotográfia fejlődésének csúcsán és dicső halálának idején is fotografálhattam. Bizsergető élményként élem meg hogy a Digitális fotográfiai úttörői közé tartozhatok.

Életem első tudatos expozíciójától kezdve a kifejező eszközöm a Fotográfia. Fotográfiával foglalkozom 26 éve, pedig még alig múltam negyven.

Első Zenitemet sorra követték Prakticák, Olympusok,

1993 óta Canon képalkotási eszközökkel dolgozom.

1992 óta rendszeresen veszek részt fotópályázatokon és kiállításokon, Magyarországon és külföldön is.

Célomnak tűztem ki, hogy a fotózás a hivatásom lehessen.

1995-ben kezdtem kreatívabb témákat is keresni, ebben az évben a Győri fotóklubnak tagja lettem.

1997 - ben a Népszabadság külső munkatársa lettem ettől tekintem magam hivatásos fotóriporternek.

2000 -től Dalmáciai és Erdélyi nemzetközi fotóművészeti alkotó táborok társ vezetője ként több mint 200  fotóssal alkothattam együtt, tudásomat átadhattam nekik, és tanulhattam tőlük.

2001 óta kizárólag Canon Digitális fényképező gépekkel alkotok.

Több éve már a hobbim a hivatásom. Főállású fotósként azzal foglalkozhatok mit igazán szeretek.

2003. - ban a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége művészi alkotómunkám elismeréseként Diplomás Fotóművész címet adományozott részemre.

2013. - ban alakult KONTRASZT fotográfiai társaság alapító tagja lettem.

Tanáraimnak tekintem:

  • Szabó Béla
  • Rédei Ferenc
  • Berkó Pál
  • Rónai Gergely 

Én egyszerűen nem fotózni akartam, nekem muszáj hogy fotózhassak.

Belső kényszer, hogy képekben fejezzem ki magam.

A fotográfiával először hobbiként foglalkoztam, ma már hivatásos fotósként dolgozom, és egy kisebb fotós csapatot vezetek.

„Ne kérdezd tőlem, mit – miért fotózok – s fotóztam. De azt sem, honnan jöttem, s merre tartok. Csak nézd meg jól a képeim! – a választ megkapod.” – Pádár Sándor

Két évtizedes fotós múltammal, azt mondhatom életem felét fotográfia töltötte ki.

Több országban közel 100 fotókiállításon voltak kiállítva képeim.

Kedvenc témáim:

  • Emberábrázolás
  • Absztraktok
  • Tájképek
  • Esküvők
  • Tabló képek fotózása

Több nyomtatott sajtónak dolgoztam, és dolgozom fotóriporterként:

  • Audi Hungária Motor Kft. Munkatársainak lapja
  • Audi Hungária Motor Kft. Éves jelentés
  • Tina
  • Maraton
  • Diplomata magazin
  • Budapest Sun
  • Szabad föld
  • Múzsa
  • Győr Városi Hírek
  • Műhely
  • Győri Hét
  • Árkád Híradó
  • Autopolis
  • Népszava
  • Népszabadság
  • Széchényi Alumni
  • Trefort - Kert
  • Audi Hungária Motor Kft. Környezetvédelmi kiadvány
  • Győri Tükör

Céges referenciáim:

  • Audi Hungária Motor Kft.
  • Árkád Győr
  • Árkád Budapest
  • Fórum Debrecen
  • Interspar
  • Brico Store
  • Széchenyi István Főiskola
  • Kinnarps bútor
  • Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola
  • Konfort centrum
  • E-on energiaszolgáltató
  • Újvilág ékszer
  • Kenvéd Kft
  • Aspikó Kft
  • Urmet Domus
  • Zsidro hajszalon
  • Lamareda étterem
  • Wiesbauer
  • Allianz Hungária biztosító
  • X-meditor Kft
  • Balance divat
  • Commerz bank
  • UniCredit bank
  • Bor pont Kft
  • Győri Iparipark Kft
  • Vogue cafe
  • Mayer Bt.
  • Máltai Szeretetszolgálat      

Mekli Zoltán

Győr, 2014. január 08.

Kontakt

Mekli Zoltán
Név: Mekli Zoltán
Mail: mekliz@meklizfotostudio.hu
Tel.: +36 30 9974 073
Web: www.meklizfotostudio.hu
Önéletrajz: PDF formátumban